2010. december 20., hétfő

Karácsony, kötés, üvegékszer....

Az idén úgy döntöttem, hogy nem akarom az ünnepeket a tűzhely mellett tölteni, inkább a gyerkőcökkel, és párommal, akit az utóbbi hónapokban szinte alig látok, mert jóformán csak aludni jár haza.  Csak 24-én főzök, akkor is a hagyományőrző vacsora helyett nálunk ünnepi ebéd lesz. Halászlé és mákos guba. Vacsora az eddigi évek szokásait őrizve valamelyik családtagnál lesz. Most éppen párom nagynénje harcolta ki a házigazda szerepét. Bizony, a családban komoly harcok folynak, hogy melyik évben kinél legyen a vacsora. :)
Én rútul kihasználom a meghívásokat, és bizony mindet elfogadom. Délelőtt legalább alszunk, ameddig tudunk, aztán játék a gyerekekkel, ha ilyen szép havas időnk lesz, akkor szánkózás, ebéd valahol, aztán újra haza délutáni sziesztára, mese nézésre, diafilm vetítésre. Nem akarom, hogy a gyerekek azt lássák, hogy az anyjuk tiszta idegbeteg, mert nincs kész a 100 fogásos ebéd, vagy éppen morzsa van a parkettán, és mindjárt itt vannak a vendégek :)) Ne ez legyen nekik a karácsony! Nekem is az lesz az ünnep, ha nem kell főznöm. Minden hétköznap főzök, ráadásul úgy, hogy párom főtt ebédet tudjon vinni, szóval írhatom, hogy dupla adagokat. Szeretek sütni, főzni, de most jó, hogy nem kell... :))
Persze azért nem unatkozom :) A két éves két lábon járó katasztrófa melletti karácsonyi nagytakarítás, dekorálás és a mindennapos házimunka közben azért a kemence is felizzik :)
Persze sokat "csattog" a kötőtű is. :) Remélem majd tudok az elkészült alkotásokról is képeket csinálni. Megkötöttem életem első kesztyűjét is, sőt már a második párat csinálom. Jó, igaz "csak"  zongorakesztyű, de még soha nem kötöttem harisnyakötőtűkkel sem :) Aha, mama oldalán igazán szuper leírás van, ez alapján dolgoztam én is! Addig is, míg lefényképezem a kötéseimet, néhány fotó a kék-zöld színkombinációs nyakláncokról. Nektek melyik a kedvenc? Ja, és hol mi lesz a karácsonyi menü?







2010. december 16., csütörtök

Elmaradás

Nem jelentkeztem a halászleves vacsora beszámolójával...
Sajnos elmaradt...
Mint azt az előző bejegyzésben írtam, a mexikóiak mindenképpen szerettek volna megvendégelni minket. Megbeszéltük, hogy majd hétfőn délután elmegyünk egy étterembe. Párom lemondta a kettlebell edzését, beszerveztük a nagyszülőket gyermekmegőrzésre :). Erre délután 3-ra Bende belázasodott. Nem nagyon, csak 38. Este 7-re már felkúszott neki 38,4-re. Így hogy hagyjam otthon?? Úgyhogy lemondtuk a vacsit.
Kedden mindenkinek zűrös napja volt, így a vacsorát áttettük szerdára. (Persze mondanom sem kell, hogy Bendegúz nem lett lázasabb, sem betegebb. )
Egy közeli étterembe mentünk. A hangulat közel sem volt olyan oldott, mint nálunk. Persze most is sokat viccelődtünk, de érezhetően nem ugyanaz volt.
Aztán csütörtökön már mentek vissza Bécsbe, onnét indult a gépük pénteken.
Nem tudom, hogy Jesus és Elfego jön-e még Ajkára, de Javier februárban újra meglátogat minket. Egy szegedi halászlére mindenképpen a vendégem lesz.

2010. december 6., hétfő

Beszámoló egy vacsoráról

Itt vagyok! Megvagyok! Megvan a kemencém is. Bár még ismerkedünk. Új fűtőréteget kapott, és kissé másként viselkedik, azért még egyenlőre ki kell tapasztalnom.

Tegnapi napom nagyon különleges volt. Párom munkatársait hívtuk meg ebédre. Ebben önmagában még nincs semmi különleges, de ők mexikóiak. Nagyon izgatottan vártam őket. Háziasszony társaim biztos megértik miért. Ez több mint szimplán munkatársakkal, barátokkal közös ebéd. Ők egy országból kapnak ízelítőt, ezeket a benyomásokat viszik haza, képet alkotva a magyar emberekről.
Három férfit vendégeltünk meg, közülük az egyik már ha lehet így mondani baráti viszonyban van párommal. Azért vagyok ezzel kicsit bajban, mert 3 éve ismerkedtek meg, és évi 1-2 alkalommal találkoznak. De Javier úgy viselkedik vele, mintha mindig is ismerték volna egymást. Tervben volt, hogy kiköltözünk Mexikóba, Tijuanaba, és ő rengeteget segített, még azt is felajánlotta, hogy lakhatunk náluk ingyen. (Egy teljesen új hatalmas családi házban laknak egy kertvárosi részben.) De sajnos a válság közbeszólt, és maradtunk. Most kiderült, hogy ők azóta vettek még egy házat, és azt mondja, hogy  már annyira nem érzékelik a válságot, szóval ha van kedvünk költözni a szállás adott. Szintén ingyen...
Két munkatársával jött. Elfegoval és Jesusszal. Szóval megvendégeltük Jézust :) Na jó, ilyennel nem poénkodom, csak nehéz kihagyni. Hihetetlen barátságos emberek. Annyira kedvesek.
A főzés nem okozott túl nagy problémát. Egyértelmű volt, hogy jó magyar ételt kell eléjük rakni. Hát kaptak marhahúsos gulyáslevest pogácsával, és lángost fokhagymás tejföllel és sajttal. Párom mesélte, hogy neki különleges élmény volt, ahogy látta az egyik mexikóit, Elfegot enni. Belekóstolt a levesbe, és mint a L'ecsó című rajzfilmben a kritikus, visszautazott az időben....  Majd amikor lenyelte a falatot közölte, hogy ő nagyon régen evett ilyet, még a nagymamája főzött neki. Bistec con papas a mexikói étel neve. Az is marhahúsból (bistec) és krumpliból (papa) készül. A pogácsán elámultak, főleg azon, hogy én otthon a konyhában sütöttem. De mondtuk, hogy egy valamire való háziasszonynak Magyarországon tudnia kell pogácsát sütni. Jó persze, nálunk adott hozzá a búzaliszt, nekik meg jobbára csak a kukoricaliszt van. Azért kaptak Erős Pistát a leves mellé. Ez első lángosukat magyarosan ették, a többire már pakoltak Erős Pistát :) Kaptak forralt bort, és jó kis házi körte pálinkát. Én nagyon jól éreztem magam velük, és az volt a benyomásom, hogy ők is. Az mondták, hogy ez volt a legjobb étel, amit itt Magyarországon ettek.

A terítéssel sem vacakoltam sokat. Van egy kb 15 éves gyönyörűséges kékfestő terítőm, amit annyira féltek, hogy még soha nem tettem föl. Hát itt volt az ideje. A hófehér étkészlet szépen érvényesült rajt.

Sajnos sok képet nem volt időm csinálni, ők viszont mindent lefotóztak, a kajákat, a terítést, a szalvétát, mindent.  Kedden újra várom őket. Egy kis szegedi halászlét készítek nekik. Bár azt hiszem a hozzá illó túrós csusza helyett inkább palacsintát kapnak. Vagy lehet, hogy is-is??

 

Azt sajnáltam, hogy ők viszont mindenhez kólát isznak... Még a leves mellé is.

Az volt a tervünk, hogy elvisszük őket szánkózni, de sajnos nem hoztak megfelelő ruhát sem lábbelit. Párom elvitte őket a Kab-hegyre. Ott viszont olyan köd volt, hogy semmit nem lehetett látni, ezért átmentünk katasztrófa turistába. Bár nem szép dolog, és elítélem azokat, akik ezt csinálják, de úgy gondoltuk, hogy látniuk kell a saját szemükkel, mert mi ajkaiak lévén tudjuk mekkorák a tározók, és milyen távolságot tett meg a lúgos iszap, de ezt a hírekből nehéz megítélni, és felfogni, hogy valójában mekkora volt a katasztrófa. Még mi sem jártunk arra azóta, és párom is ledöbbent, hogy milyen furcsa, büdös szag terjeng arrafelé. Bár a hó befedte a tájat, de a házak falain, fákon látszik még a nyoma az iszap magasságának. Letaglózta őket a látvány. Teljes csendben ültek az autóban, és szólni sem tudtak.
Szerencsére az ebéd már jó hangulatban telt. Megtudták, hogy én is rajongok az igazi eredeti mexikói konyháért, és megígérték, hogy vesznek nekem könyvet, és elküldik, vagy elhozzák, ha jönnek legközelebb.
Örülök, hogy meglátogattak minket, és hogy vendégül láthattam őket. Igazán öröm és élmény volt. Tervben van, hogy úgy 5-10 év múlva - amikor sikerül összespórolni rá,  teszünk egy nagy kirándulást Amerikában. Én Anne Rice rajongóként szeretném megnézni New Orleanst, és azt ami a francia negyedből még megmaradt, aztán átszelni az államokat San Diegoig, ott át a határon és Tijuanaban találkozás Javier-vel és ha van rá lehetőség akkor frissen szerzett barátainkkal és családjaikkal. Utána még ahogy időnk engedi felfedeznénk Mexikót. Egy hónapot tervezünk az ott létre. De már most nagyon várom.
Remélem, hogy a holnapi találkozónk is így sikerül, majd jelentkezem beszámolóval.