2010. december 6., hétfő

Beszámoló egy vacsoráról

Itt vagyok! Megvagyok! Megvan a kemencém is. Bár még ismerkedünk. Új fűtőréteget kapott, és kissé másként viselkedik, azért még egyenlőre ki kell tapasztalnom.

Tegnapi napom nagyon különleges volt. Párom munkatársait hívtuk meg ebédre. Ebben önmagában még nincs semmi különleges, de ők mexikóiak. Nagyon izgatottan vártam őket. Háziasszony társaim biztos megértik miért. Ez több mint szimplán munkatársakkal, barátokkal közös ebéd. Ők egy országból kapnak ízelítőt, ezeket a benyomásokat viszik haza, képet alkotva a magyar emberekről.
Három férfit vendégeltünk meg, közülük az egyik már ha lehet így mondani baráti viszonyban van párommal. Azért vagyok ezzel kicsit bajban, mert 3 éve ismerkedtek meg, és évi 1-2 alkalommal találkoznak. De Javier úgy viselkedik vele, mintha mindig is ismerték volna egymást. Tervben volt, hogy kiköltözünk Mexikóba, Tijuanaba, és ő rengeteget segített, még azt is felajánlotta, hogy lakhatunk náluk ingyen. (Egy teljesen új hatalmas családi házban laknak egy kertvárosi részben.) De sajnos a válság közbeszólt, és maradtunk. Most kiderült, hogy ők azóta vettek még egy házat, és azt mondja, hogy  már annyira nem érzékelik a válságot, szóval ha van kedvünk költözni a szállás adott. Szintén ingyen...
Két munkatársával jött. Elfegoval és Jesusszal. Szóval megvendégeltük Jézust :) Na jó, ilyennel nem poénkodom, csak nehéz kihagyni. Hihetetlen barátságos emberek. Annyira kedvesek.
A főzés nem okozott túl nagy problémát. Egyértelmű volt, hogy jó magyar ételt kell eléjük rakni. Hát kaptak marhahúsos gulyáslevest pogácsával, és lángost fokhagymás tejföllel és sajttal. Párom mesélte, hogy neki különleges élmény volt, ahogy látta az egyik mexikóit, Elfegot enni. Belekóstolt a levesbe, és mint a L'ecsó című rajzfilmben a kritikus, visszautazott az időben....  Majd amikor lenyelte a falatot közölte, hogy ő nagyon régen evett ilyet, még a nagymamája főzött neki. Bistec con papas a mexikói étel neve. Az is marhahúsból (bistec) és krumpliból (papa) készül. A pogácsán elámultak, főleg azon, hogy én otthon a konyhában sütöttem. De mondtuk, hogy egy valamire való háziasszonynak Magyarországon tudnia kell pogácsát sütni. Jó persze, nálunk adott hozzá a búzaliszt, nekik meg jobbára csak a kukoricaliszt van. Azért kaptak Erős Pistát a leves mellé. Ez első lángosukat magyarosan ették, a többire már pakoltak Erős Pistát :) Kaptak forralt bort, és jó kis házi körte pálinkát. Én nagyon jól éreztem magam velük, és az volt a benyomásom, hogy ők is. Az mondták, hogy ez volt a legjobb étel, amit itt Magyarországon ettek.

A terítéssel sem vacakoltam sokat. Van egy kb 15 éves gyönyörűséges kékfestő terítőm, amit annyira féltek, hogy még soha nem tettem föl. Hát itt volt az ideje. A hófehér étkészlet szépen érvényesült rajt.

Sajnos sok képet nem volt időm csinálni, ők viszont mindent lefotóztak, a kajákat, a terítést, a szalvétát, mindent.  Kedden újra várom őket. Egy kis szegedi halászlét készítek nekik. Bár azt hiszem a hozzá illó túrós csusza helyett inkább palacsintát kapnak. Vagy lehet, hogy is-is??

 

Azt sajnáltam, hogy ők viszont mindenhez kólát isznak... Még a leves mellé is.

Az volt a tervünk, hogy elvisszük őket szánkózni, de sajnos nem hoztak megfelelő ruhát sem lábbelit. Párom elvitte őket a Kab-hegyre. Ott viszont olyan köd volt, hogy semmit nem lehetett látni, ezért átmentünk katasztrófa turistába. Bár nem szép dolog, és elítélem azokat, akik ezt csinálják, de úgy gondoltuk, hogy látniuk kell a saját szemükkel, mert mi ajkaiak lévén tudjuk mekkorák a tározók, és milyen távolságot tett meg a lúgos iszap, de ezt a hírekből nehéz megítélni, és felfogni, hogy valójában mekkora volt a katasztrófa. Még mi sem jártunk arra azóta, és párom is ledöbbent, hogy milyen furcsa, büdös szag terjeng arrafelé. Bár a hó befedte a tájat, de a házak falain, fákon látszik még a nyoma az iszap magasságának. Letaglózta őket a látvány. Teljes csendben ültek az autóban, és szólni sem tudtak.
Szerencsére az ebéd már jó hangulatban telt. Megtudták, hogy én is rajongok az igazi eredeti mexikói konyháért, és megígérték, hogy vesznek nekem könyvet, és elküldik, vagy elhozzák, ha jönnek legközelebb.
Örülök, hogy meglátogattak minket, és hogy vendégül láthattam őket. Igazán öröm és élmény volt. Tervben van, hogy úgy 5-10 év múlva - amikor sikerül összespórolni rá,  teszünk egy nagy kirándulást Amerikában. Én Anne Rice rajongóként szeretném megnézni New Orleanst, és azt ami a francia negyedből még megmaradt, aztán átszelni az államokat San Diegoig, ott át a határon és Tijuanaban találkozás Javier-vel és ha van rá lehetőség akkor frissen szerzett barátainkkal és családjaikkal. Utána még ahogy időnk engedi felfedeznénk Mexikót. Egy hónapot tervezünk az ott létre. De már most nagyon várom.
Remélem, hogy a holnapi találkozónk is így sikerül, majd jelentkezem beszámolóval.

8 megjegyzés:

  1. Hú, megéheztem egy kis lángosra:)
    Más kultúrák, más nemzetek ilyen formán való ismerkedése, megismerése az egyik legigazabb, legőszintébb lehetőség - szerintem. Az amerikai útért pedig már most irigyellek!::))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó volt olvasni a beszámolód! Köszipuszik! :)

    VálaszTörlés
  3. Én is imádok külföldi barátoknak magyar kajákat főzni, mert kijönnek a hasonlóságok és különbségek :) Persze természetesen ha vissza hívnak, akkor pedig én "utazok" legalább ízben, ha már valójában oly ritkán tehetem.
    Szuper lehetett a hangulat - a képek alapján. A kóla tényleg kár... szerintem bor jobb lett volna (én boros vagyok), de mindenki a maga ízlése szerint... és a magyar tanárom anno azt mondta, hogy ízlésről nem érdemes vitázni, mert ahányan vagyunk, annyi féle :)
    És már izgulok a kemencéd miatt is...;)

    VálaszTörlés
  4. Gondoltam, hogy elmeselem hogy jartam a mexikoi rokonokkal, meg a legelejen mikor a ferjemmel megeskudtunk. O fel aztek indian, es fel mexikoi, aki ott is szuletett. Szoval jottek a rokonok karacsonykor, es raadasul a kedvenc unokatesom is itt volt Magyarorszagrol. Sutottunk, foztunk, mivel szerettuk volna bemutatni nekik a jo magyar konyhat.Volt ott minden, de azert kertem az unokatesom, hogy keszitsen egy jo magyar uborkasalatat a tobbi melle csak ugy pluszba.Persze elerkezett az ido amikor azt is az asztalra kerult, de sogornom szerint nem volt jo, kibirhatatlan volt az ize, Mire a sogorom azt mondta, hogy nem baj, fel lehet ezt javitani jelszoval egy csomo lime-ot es sot szort ra! :))))
    Tehat ha uborkat akarsz nekik kesziteni csak darabold fel ugy nyersen, majd tegyel melle egy sotartot, eros paprikat es lime-ot. Majd azt Ok akkor es ugy izesitik mielott fogyasztjak. :))

    VálaszTörlés
  5. :)) Köszönöm a kommenteket.
    Dorka: még maradt a hűtőben rengeteg tésztám, mert a levesből kétszer is mertek, így már nem marad neki hely. :) Szívesen vendégül látnálak. De majd küld fénypost, ablak kinyit :))
    Én, hogy őszinte legyek nem szeretek külföldön múzeumot látogatni. Az csak a történelmüket mutatja meg, azt nem, hogy kik is ők valójában. A bazárok, vásárok híve vagyok, és persze ha van rá lehetőség, akkor a személyes kontaktusé. Szombaton - sajnos nem tudtunk velük menni - Budapesten voltak, és mondtuk nekik, hogy a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt látogassák meg. Ott is van sok dolog, amit kipróbálhatnak, megkóstolhatnak, és persze szuvenírt is vehetnek a családnak. Jesus vett is a gyönyörű 6 éves kislányának igazi magyar népviseletes ruhát. Egyébként tényleg nem lehet szavakba önteni, hogy mennyire barátságosak, és vendégszeretőek. Én úgy érzem, hogy csak töredékét tudtam visszaadni annak, amit párom mesélt az ő vendégszeretetükről, és még ezért is rendkívül hálásak voltak.
    Mona: örülök, hogy tetszett :)
    Maggomboc: Valóban jó volt a hangulat. Nem tudom, hogy összejön-e a mai megvendégelés, mert annyira jól érezték magukat, hogy most mindenáron ők akarnak minket vendégül látni. Hogy valamit viszonozhassanak. Én boldogan főztem rájuk. És tényleg így ismerni meg egymást. De az volt az érdekes, hogy már az első pillanattól is hihetetlen fesztelenül, oldott hangulatban beszélgettünk, mint valami régi barátok.
    A kólát bizony én sem díjaztam, de azt akartam, hogy jól érezzék magukat, így inkább engedtem. Tudtuk, hogy mennyire szeretik. A leves mellé 3 pohárral ittak... :(
    A kemencét még ki kell tapasztalnom. Amint tudok valamit csinálni (úgy ahogy elképzeltem), már írok is. :)
    Kathy: Valahogy mi is így jártunk a lángossal, mert azért mégis csipős paprikával ették inkább :) De aranyosak voltak, mert kérdezték, hogy nem-e baj, ha tesznek rá. :) Azt párom is mesélte, hogy ők mindenre tesznek (vagy legalábbis szinte mindenre)lime-ot, és persze a paprika elmaradhatatlan :)
    Egyébként kicsit bosszant, hogy amikor egy magyar megy ki tőlünk a mexikói testvér vállalathoz,ők azt sem tudják, hová vigyék, mit mutassanak meg neki, és most, hogy itt vannak senki nem tett értük semmit. Sajnos mostanában a nap 24 órája kevés nekünk, és nem tudtunk rájuk több időt szánni, és ezt őszintén sajnálom. Talán még a következő pár napban tudunk nekik olyan élményeket adni, hogy ne érezzék magukat elhanyagolva. Bár vasárnapra volt még egy tervünk, hogy elmegyünk a sárvári termálfürdőbe, de annyira elbeszélgettünk, és borozgattunk, hogy már senkinek nem volt kedve elindulni, inkább maradtunk, meséltünk családról, élményekről, a két ország közötti hasonlóságról, különbségekről és valahogy hirtelen 7 óra lett, és elindultak Veszprémbe, hogy még egy kicsit tudjanak pihenni.

    VálaszTörlés
  6. :)) Köszönöm a kommenteket.
    Dorka: még maradt a hűtőben rengeteg tésztám, mert a levesből kétszer is mertek, így már nem marad neki hely. :) Szívesen vendégül látnálak. De majd küld fénypost, ablak kinyit :))
    Én, hogy őszinte legyek nem szeretek külföldön múzeumot látogatni. Az csak a történelmüket mutatja meg, azt nem, hogy kik is ők valójában. A bazárok, vásárok híve vagyok, és persze ha van rá lehetőség, akkor a személyes kontaktusé. Szombaton - sajnos nem tudtunk velük menni - Budapesten voltak, és mondtuk nekik, hogy a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt látogassák meg. Ott is van sok dolog, amit kipróbálhatnak, megkóstolhatnak, és persze szuvenírt is vehetnek a családnak. Jesus vett is a gyönyörű 6 éves kislányának igazi magyar népviseletes ruhát. Egyébként tényleg nem lehet szavakba önteni, hogy mennyire barátságosak, és vendégszeretőek. Én úgy érzem, hogy csak töredékét tudtam visszaadni annak, amit párom mesélt az ő vendégszeretetükről, és még ezért is rendkívül hálásak voltak.
    Mona: örülök, hogy tetszett :)

    VálaszTörlés
  7. Maggomboc: Valóban jó volt a hangulat. Nem tudom, hogy összejön-e a holnapi megvendégelés, mert annyira jól érezték magukat, hogy most mindenáron ők akarnak minket vendégül látni. Hogy valamit viszonozhassanak. Én boldogan főztem rájuk. És tényleg így ismerni meg egymást. De az volt az érdekes, hogy már az első pillanattól is hihetetlen fesztelenül, oldott hangulatban beszélgettünk, mint valami régi barátok.
    A kólát bizony én sem díjaztam, de azt akartam, hogy jól érezzék magukat, így inkább engedtem. Tudtuk, hogy mennyire szeretik. A leves mellé 3 pohárral ittak... :(
    A kemencét még ki kell tapasztalnom. Amint tudok valamit csinálni (úgy ahogy elképzeltem), már írok is. :)

    VálaszTörlés
  8. Kathy: Valahogy mi is így jártunk a lángossal, mert azért mégis csipős paprikával ették inkább :) De aranyosak voltak, mert kérdezték, hogy nem-e baj, ha tesznek rá. :) Azt párom is mesélte, hogy ők mindenre tesznek (vagy legalábbis szinte mindenre)lime-ot, és persze a paprika elmaradhatatlan :)

    VálaszTörlés